Elmondom, hogy mit vettem észre. S mi bánt. Azt is, hogyan változik az emberek világlátása és mi az, ami miatt rengeteg energia vész mostanság kárba. Azt is kimondom a magam módján, hogy mi a válaszom a nagy kérdésre: valóban más a mentalitása a környező országokban lakó szomszédoknak?
Az csak csavart egyet az életérzésemen, amikor ma a Regionális Egyetemi Kupát követő késő esti edzés után hazatértem és a Sport 1-en a szlovákok szemet gyönyörködtető módon zsebelték be a spanyol elit labdarúgó válogatott ellen a a győztes pontokat, mely 8,4-es szorzót ért a jövőbe látó sportrajongóknak. Eszembe villant, vajh’ mi lesz a mieinkkel a szombaton? Ezután fűztem tovább a sajátos gondolatokat, amelyek nem hagynak nyugodni. Annyi minden történt.
Legyen elég előljáróban annyi, hogy úgy vélem, talán soha nem volt olyan nyitott a perspektíva azok előtt, akik ma középiskolásként, vagy egyetemistaként kosaraznak a DEAC színeiben. Nem azt mondom, hogy ők nem szembesülnek hétköznapi kihívásokkal, mint kortársaik itt Debrecenben, de a DEAC-ban mindent elkövetünk, hogy érezzék a játékosok a gondoskodást a pályán és azon kívül is. Ez az, ami teljes embert kíván tőlünk edzőktől és, ahogy Széchy Tamás beszélt a saját munkájáról, “ ...ez mégsem jelent fáradtságot, lemondást, munkát, ez nem más, mint szerelem. A sport és a sportolók tisztelete, becsülete és - mondjuk ki-, szeretete visz előre minket, hogy a naponta előbukkanó újabb és újabb problémákat leküzdjük..." Ez a kihívás. Kihívás, hogy megfeleljünk a velünk támasztott elvárásnak. A játékosok várják a segítséget, a jó szót, a tanítást, az újat.
No, itt is vagyunk. Nem lehet mindenki egyformán alkalmas alany; egyformán jó versenyző és küzdő. Nem lehet mindenki győztes típus. Ezért naponta kell dolgoznunk azért, hogy mindenkit megtanítsunk győzni. Van, akit arra kell megtanítanunk, hogy akarjon nyerni, másokat arra, hogyan tegyék és még sorolhatnám…
Fájdalmas, amikor valaki csak úgy elfordul és lemond arról, amit a programunk aktuálisan és hosszú távon kínálni tud. A DEAC-ban úgy építettük fel a kosárlabdát, hogy játékosaink számára a játék egész életen át tartó életformát jelentsen. Kötődjenek a gyökereikhez és a klub, a kosárlabda szakosztály valami magasztosabbat jelentsen mindannyiuk lelkében. Természetesen mindig találunk olyat, aki ebből nem kér. Még akkor sem, ha minden nap kap olyan megerősítést, amit máshonnan nem egyhamar fog. Legalábbis nem olyan módon, mint a klubban, ahol játszva gyűjthetik össze a játékosok a motívumokat, amely manapság egyáltalán nem mindegy és abszolút nem adják ingyen.
Igen!
Valami más is mozgatja a lelkét a frissen hozzánk érkezett külföldi hallgatóknak. Miért ez a véleményem? Csak el kell jönni egy edzésre és szembetűnő lesz a példa, vagy inkább a különbség.
Minden úgy kezdődik, hogy a végére érjek a mondókámnak -, hogy eldöntöttük, ha mód lesz rá, játékengedélyt kérünk izlandi medikus hallgatónknak Pallinak, akitől nagyon sokat tanulhatunk ebből a bizonyos mentális játékból. Az értékrendje és küzdőszelleme sokat lendíthet csapatunkon, hiszen rendkívül szimpatikus személyiség. Külföldi hallgatóként sok milliót fizet azért, hogy itt váljon orvossá a Debreceni Egyetemen. Második éve tartozik a felnőtt csapathoz és az egyetemi kerethez, így nagy öröm, hogy mi is értékelhetjük példamutató munkáját.
Lássuk a következőt! Ilyen is van.
Az első egyetemi tanítási hét kezdőnapján a sportcsarnokban edzettünk és egy nyilvánvalóan külföldi fiatalember kérezkedett be edzést nézni, majd a végén bátorkodott és megszólított. Elmondta, hogy öt- hat hónapig tanul egyetemünkön, egyébként Szardíniáról érkezett és az olasz C ligában pattogtat amúgy. Hangsúlyozom, még ekkor nem is töltött egy éjszakát sem Debrecenben. Megtalált és feltalálta magát, mert ez van valahol belül a lelkében. Azóta rendszeresen edz velünk, olykor délelőtt is csatlakozik a legambíciózusabb kosarasok közé. Felkínáltuk számára a játéklehetőséget U21-ben, NB II-ben és az Egyetemi Bajnokságban is. Kézzel-lábbal mutatta ki lelkesedését. Azt mondta itt a helye. Habitusa oly pozitív, hogy már csak miatta is érdemes lenne edzésre készülni. Valóban érdekes vezetési technika, hogyan nyerjünk időt és hogyan tanítsuk meg a csapat játékának koncepciójára. De megéri és Giovanni megérdemli.
Nincs vége. Még aznap kaptam egy emait egy szlovén kosaras hallgatótól, aki arról érdeklődött, hogy ötödéves orvostanhallgatóként csatlakozhatna-e a szakosztályhoz? Egy évig lesz itt nálunk, így egy egész szezonunk van rá, hogy tanítsuk és jelenlétével ő is taníthasson bennünket. A 23 éves fiatalember azóta nem hiányzott edzésről és ma valami megdöbbentő történt…
Első egyetemi meccsén döcögve indult be játéka, de aztán egyre jobban magára talált és kezdte hozni, amit edzéseken megszoktunk már tőle. A nap végére a csapatunk vezérévé vált, de pozitív viselkedése első pillanattól magával ragadta a pályán lévőket. A második meccs után másfél órás szünet következett, majd az egyetemi csapat 90 százaléka megjelent a felnőtt- U23-as közös edzésen is, mely 20 órakor kezdődött. Kezdés előtt odalépett hozzám és elmondta, hogy elnézést kell kérnie, de sajnos nem tudja, hogyan lesz a következő pár nap, ugyanis a szülei már úton vannak érte Szlovéniából és megy velük haza. A mai meccsek között tudta meg, hogy a család középpontjának számító nagypapája elhunyt. Mondta, nem akar hiányozni, de még nem tudja, hogy hétfőn, vagy kedden lesz-e otthon a temetés, amire a szülei viszik holnap haza. Nagyon szeretne itt lenni az első NB II-es meccsén, de még nem tudja, hogy a keddi találkozóra vissza tud-e érni…
Szavakat kerestem, mert erre nem tudtam, mit mondani, hiszen egy szerettünk elvesztése fájdalmas s mindent felülír. Egy hónapja játsszik nálunk Anze Bobek, aki orvosi tanulmányai megkezdése után csak hobby szinten kezdte folytatni a játékot. Lényegében hét esztendeje nem versenyez. De nehogy valaki azt higgye, hogy ez látszik. Bármikor a nagy csapatban lenne a helye.
Valami mást hoztak ezek a fiúk. Valami olyat, amire nekem olyan szükségem van, mint egy falat kenyérre. Ez is segít megújulni és boldoggá tesz, hogy lényegében ingyen kapunk erkölcsi és fizikai motivációt tőlük, ami tudom, hogy segíteni fog a csapatunknak átjutni holtpontokon és tudom, hogy sokan vagyunk a csapatban, akiknek ezek a kimondatlan dolgok sokat jelentenek.
Előttünk a példa! Talán ez a titok.
