Kobe Bryant visszatérése nem úgy sikerült, mint azt vártuk

Utánpótlás edzőként ismerős érzés kerített hatalmába, amikor az éjjel minden idők egyik legnagyobb játékosát láthattam visszatérni az NBA TV GameTime programján. A 3:30-s kezdés ellenére izgatottan vártam, hogyan teljesít majd az ikon, akiért csakúgy mint Derrick Rose-ért, sok millióan szorítottunk, akár LAL szurkolók vagyunk, akár nem.

Kobe testbeszéde egyértelmű jelét adta, hogy küzd és nagyon szeretne megfelelni az elvárásoknak. Hosszú percekig nem is támadta a gyűrűt. Igyekezett kivenni a részét az előkészítésekből; túlbiztosított a védekezésben, kereste a többiek tekintetét. Nem éreztem a játékában a megszokott könnyedtséget. Görcsösen próbálta felvenni a mérkőzés ritmusát. Nem sok minden változott a gólpasszai után sem, pedig  Gasol megjátszása nem volt hétköznapi. Kereste a biztos pontokat, de mégis belecsúsztak kockázatos megoldások. Egyik még Valanciunast is úgy meglepte, hogy elfelejtette fölemelni a kezét, hogy megszerezze a bejátszást.

Hiányzott a harmónia a mozgásából. Leginkább a védekezésben jöttek ki hibák, s négy olyan könnyű személyit gyűjtött össze a kapott játékpercei során, ami nem igazán segítette, hogy minőségben kapcsolódjon be a játékba.

Megremegett a betöréseknél. Ahogyan én látom, túlbonyolította az első mezőny kosarát is és bal kézzel dobta el, ami sokakban persze nem a bizonytalanságra hívja föl a figyelmet. De nem volt önmaga. Ezt lehetett érezni a büntetődobásainál és egyes betöréseinél sem lehetett érzékelni, mit szeretne pontosan a mozgássor végén. (Persze ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem?) Ilyenkor dadogott is a kezében a labda és bizonytalanságának vége az eladott labda lett. Egy komoly játékos számára ez jelenti az egyik legnagyobb stresszt, ami nagyon nehezen fordítható vissza, különösen, ha ráadásként halmozza is a hibákat. Eladott, foult, kihagyott…

Tanulság

A mi játékunk egy mentális stressz bomba. Minden apróság hozzájárulhat a sikerhez, vagy a kudarchoz. A velünk szemben támasztott és magunk számára kitűzött elvárás mértéke és a megvalósításhoz szükséges rövidtávú tapasztalat hiánya, a megerősítés színvonala,  az edzés és mérkőzés akciók:reakciók mennyisége… mind olyan impulzusok, amelyek a játékos teljesítményét befolyásolják.

Kobe Bryant nem utánpótlás játékos, ezért érezhető volt, ahogyan profi szinten kereste a megoldást nem csak a játékban, hanem a konfliktusok kezelésében is. Sokkal intenzívebben kereste a társak érintését, biztató tekintetüket, gyakrabban fújt a tenyerébe, törölte meg arcát, homlokát. Kínos mosolyt erőltetett magára a holtidőkben. Minden gesztusa, testbeszéde, mozdulata emlékeztetett a fiatal játékosokra, akiknek még új inger és kihívás nagyobb létszámú szurkoló előtt játszani. Éreztem , ahogyan az idő múlásával a “csőlátása” kitágul és a Kobe-féle court vision visszatérni látszik. 
Nem szabad hát csodálkoznunk, hogy egy kezdő játékos szorong - majrézik hétköznapi szóval -, amikor belép a négy vonallal határolt színpadra, s igyekszik feloldani az érzést, hogy mindenki őt nézi. El kell gondolkodnunk tehát, hogyan kezeljük, mit mondunk neki a hibánál, milyen feladatot adunk neki, amivel magabiztossága nőhet és a felaladat sikeres megoldásával fejlődhet.

Kobe is kapott feladatokat. A végjátékban még a szokásos szerepet is felvállalta, sőt a többiek rá is bízták. De valahogyan nem jöttek a dobások és hiába minden erőfeszítése, nem volt ezúttal nyerőember.

Én magam viszont Derrick Rose visszatérése után egy újabb tanulságot kaptam a sportág legerősebb bajnokságától… Mindenkinek tanulni kell ezt a játékot. Sőt minden játékosnak lehetőséget kell kapnia, hogy szerepet, feladatot játszhasson, amely során együttműködik a többiekkel és saját bőrén tapasztalhatja, hol tart a felkészülésben, milyen a formája, a technikai tudása, a kondicionális állapota a bajnokság többi játékosához, csapatához képest. Még a legnagyobbak is ugyanolyan játékosok, mint a kezdő kenguruk. Fokozatosság, bizalom, megerősítés és persze edzés és mentális felkészülés kell az előrelépéshez. Rengeteg feladat hárul az edzői stábra, a családra, a médiára, a csapattársakra a környezetre, amely előre viheti a sportolót.

Azt a sportolót, aki még mindig az NBA legértékesebb játékosa.