A tehetség felismerésének kulcspontja a kosárlabda érzék keresése.

Javaslom, hogy fordítsunk figyelmet a fiatal játékosok képességeire és arra, hogyan érzik a játékot

Kosárlabda érzék 

A tehetség felismerésének kulcspontja a kosárlabda érzék keresése. Ez nem csupán egy egyszerű érzék. A játékosnak a legjobb döntést kell hoznia, a másodperc töredéke alatt kell megtalálnia a legjobb megoldást, értenie kell a játékot, de ismernie kell önmagát is, mit tud és mit nem tud megoldani a pályán, sőt azt is tudnia kell, hogy mire képesek a csapattársai és ellenfelei.

Milyen gyakran idegeskednek az edzők, mert a nagyembereik irányítót játszanak, püfölni kezdik a labdát és elrontják a játékot. Olyat is lehet látni, hogy a védekező specialista bizonyítani akar és egymás után hagyja ki dobásait, vagy amikor a bedobó úgy dobja el a hármast, hogy egy kaviccsal sem tud az óceánba találni, és nem veszi észre, hogy azért hagyják üresen, mert nem tud dobni kívülről.

Egy tehetségkutató és egy edző számára azt  fontos tudni, hogy egy bizonyos játékos képes-e saját korlátain belül játszani, s ha nem, akkor lehet-e javítani?

A csapattársak erényeinek és gyengeségeinek, hangulatának ismerete nagyon lényeges mint ahogy az is, hogy mire képesek a játékban, és mire nem. Odaadja-e az irányító a bal oldali alapon pozíciózó centernek a labdát, miközben tudja, hogy arról az oldalról nem képes betörni. Vagy állandóan oda tudja-e adni labdát annak a bedobónak, aki kívülről nem tud hibázni?

Különösen az NBA-ben és az európai top kosárlabdában az igazán jó játékosok jól ismerik ellenfeleik erényeit és gyengéit, tanulmányozzák őket és igyekeznek hasznosítani a információkat.

Emlékezhetünk Chris Mullinra, aki pontosan meg tudta mondani, hogy ellenfele merre mozog, honnan szeretnek dobni, balról, vagy jobbról dobnak pontosabban…

Egy olyan játékos mint Jason Kidd még tovább megy, és saját társainak a védőit is ismeri, így tudja, hogy ki mire lehet képes. Kinek érdemes passzolni…  Vannak olyanok is, akik nagyszerűen ismerik fel a mismatch helyzeteket, s jól használják ki ezeket a minőségi különbségeket.

Lényeges, hogy értsék a figurákat, a játék koncepcióját és tudjanak előre gondolkodni. Ne akarjanak mindig gólpasszt adni, de keressék azt az átadást, ami kosárhoz, gólpasszhoz vezet. Próbálják megbontani a védekezést kívülről, így a centerek üresen lesznek. Tudják, mikor, melyik játékot kell játszani. Emlékezzenek a figurákra, de ne játsszák azokat teljesen automatikusan.

Így érünk el a játékosok kreativitásához, ehhez rengeteget kell foglalkoznunk a játékosok képességeivel és hogy helyesen tudjanak dönteni nem előkészített szituációkban. Ilyenkor ugyanis más az időzítés, a dobó szögek, a felelősség, a játékidő és a labdabirtoklás.

Nyilvánvaló, hogy a játékosok posztjával is sokat kell törődni, mert hat a kosarasok játék érzékére, s befolyásolja, hogy mit várhatunk tőlük. Az irányítóknak kell lenniük az edzők jobb kezének, s nagyon sokszor kell felvállalniuk a döntéshozatalt; mindamellett náluk többet van a labda, mint másoknál. Ők a kezdete a játéknak, amely kosárhoz fog vezetni. A nagy középjátékosok az átvevők, akiknek tudniuk kell, hogy mikor és hogyan kérjék a labdát, aztán dönteniük kell melyik technika, mozgás lesz a legjobb abban a helyzetben,  de arra is figyelniük kell, hogy más csapattársak nincsenek-e előnyösebb helyzetben.

A kosárlabda érzéket kognitív és kreatív döntésekkel kell fejleszteni, amely részben tanítható, másrészt adottság. Fejlődik a tapasztalattal és a korral, az játékintelligenciával és a felfogó képességgel.

Minél többet van egy játékos különböző szituációkban, annál gyorsabban ismeri fel és tudja megoldani a helyzetet. (rövidebb idő alatt). A döntés gyorsasága nagyon lényeges. A fiatal játékosok többet gondolkodnak és tovább tart a helyes döntés megtalálása. Látható, hogy keresik a megfelelő megoldást, aztán elkésnek vele.  Az alacsonyabb bajnokságból feljövő játékosok számára idő kell, hogy felvegyék a játék gyorsabb tempóját. Minél gyorsabb a játék, annál bonyolultabb lesz egy tapasztalatlan játékos számára.

Nem könnyű felismernünk, hogy egy játékosnak megvan-e kosárlabda érzéke, mennyire hozta meg a helyes döntést, lehet-e még jobb ennél, van-e kosárlabda játék intelligenciája, volt-e más döntést befolyásoló tényező, stb. Ehhez több időre van szükség, mint a fizikai tehetség értékeléséhez, amit néhány másodpercen / percen belül megkaphatunk.  Tovább kell látnunk és több helyzetben kell megfigyelnünk. Szakemberként igazán értenünk kell a játékot, aztán a megfigyelt játékos helyébe képzelni magunkat.  Ugyanazt tenném-e, mint ő, mi lett az akciók eredménye, tudott volna jobban teljesíteni, csapattársai megértik őt, mit vár tőle az edzője, befolyásolják a játékvezetők, elkövet-e visszatérő hibákat? Aztán a külső tényezőket is számba kell vennünk, mi történt a meccs előtt, terhes-e a felesége, megkapta-e a fizetését, mekkora terhet jelent a mérkőzés eredménye? Fontos a játékos személyisége, szégyellős-e vagy sem, szokott-e kockáztatni, érzi-e a felelősséget, tud-e kommunikálni, vannak-e más tényezők, amelyek befolyásolják a döntéseit? Hogyan jön le időkérésnél? Elfogadja-e az edző és a társak utasításait? Együttműködik-e az edzővel? Szokta-e magyarázni a megoldási lehetőségeket a társainak?  Szokott-e meccset nézni? Hogyan viselkedik edzésen, figyel-e, vagy mást csinál, kér-e segítséget az edzőtől, felveszi-e a táblát és rajzol-e valamit rá? Stb.

A fizikai , a mentális tehetség és a helyes döntéshozatal bizonyos mértékig fejleszthető, de nem könnyű és időre van szükség hozzá. Néhány játékos soha nem jó döntéshozó, mások fejlődhetnek, de általánosságban igaz, hogy mindannyian kicsit jobbak lesznek. A tapasztalat a kulcsszó: próbaképpen, helyezzük a játékost és a csapatot sok különböző helyzetbe, kérjük, hogy gondolkodjanak, kérdezzünk rá a megoldásokra, adjunk nekik egyszerű utasításokat, mutassuk meg nekik a saját játékukat és más meccseket.

Számos tanulási modell van, amire most nem szeretnék kitérni, ebben a cikkben. Egy dolgot említek csupán, a kognitív számítógép programot, amelyet a vadászpilóták képzésére használtak Izraelben és amit lefordítottak a kosárlabda szituációkra. Egy nagyon egyszerű számítógépes játékban, a játékosok megtanulnak előre gondolkodni, döntéseket hoznak a másodperc tört része alatt, felismernek helyzeteket, átlátnak bonyolult helyzeteket, stb.  A program nehezíti a játot, amikor a játékos fejlődik.

Ezt a példát nem kifejezetten a program miatt említem, hanem a kosárlabdázásban jellemző gondolkodási tanulási koncepció miatt. Hogyan juthatunk több tanulási pillanathoz, amikor órákat edzünk a csapattal? S még fontosabb kihangsúlyozni, hogy lehetséges a kosárlabdázók döntéshozatalát fejleszteni.

A technikai tudás szintje

A technikák színvonalát bonyolult felismerni és értékelni.

Nagyon objektív, hogy egy játékos bal-, vagy jobbkezes, tudja-e keresztben leütni a labdát, tud-e hármast dobni, földön passzolni, tempó horgot dobni, van-e oldalazó védő lábmunkája,  stb. Minden tehetségkutató és edző láthatja ezeket, azonban nem a képességek felismerésében van a trükk, hanem tudni, hogy milyen szinten és körülmények között képes a játékos végrehajtani a technikát.

Egyes technikák fontosabbak másoknál a kosárlabdában? Mindannyian egyet érthetünk abban, hogy a válasz igen.

Az a játékos, aki nem tud dobni, korlátozott mértékben kaphat szerepet. Aki nem tud labdát vezetni, nem lehet kreatív egy- egy ellen. Aki nem tud passzolni, nehezen játssza a csapat koncepcióját és sok eladott labdáért lesz felelős. De az, aki nem tud blokkolni, vagy kevésbé eredményes lepattanózó, még válhat nagyon jó kosarassá. Nem tudom osztályozták-e már valakinek az összes védekezési és támadási technikáját, képességét, de érdemes lenne megkérdezni az edzőket, mit gondolnak erről. Valószínűleg ez országonként változik ez is, mint ahogyan az edzői filozófia, noha bizonyára van egy közös vélemény arról, mely technikák a legfontosabbak.

A mentális és fizikai teher teljes mértékben hat a játékos technikai végrehajtására. Egy mini kosaras mindenkit megver a saját korosztályában, például a kereszt átütéssel, de lehet, hogy a következő szinten már nem tudja ugyanúgy használni, mert az ellenfél jobban védekezik, vagy erősebb. A tét is egyre nagyobb és ez elgondolkodtatja a játékost kétszer is, mielőtt végrehajtja, így nem tudja megcsinálni ugyanazt a mozgást. A verseny szintjétől függetlenül vegyünk például két játékost, akiket ugyanolyan képességekkel értékelünk. Egyikük jelentősebb játékos a másiknál. Edzőként, tehetségkutatóként az a feladatunk, hogy előre lássuk a fiatal tehetség tudja-e ugyanazt majd a következő korosztályban, aztán osztályozzuk le. Tud fejlődni?

Mi a látványos technika definíciója, hogyan néz ki és milyen hatékony? Gondoljunk a rondán dobó bedobóra – akinek a dobásától sírva fakadunk-  de ha ránézünk a 40 %-s hárompontos dobószázalékára…, ez már nem olyan rossz. A technika szintje jobban összefügg azzal, hogy végre tudja-e hajtani ( a dobást, passzt) eredményesen, mint azzal, hogyan néz ki. Számunkra az a kérdés, hogy hatékonyabb lesz-e ha megváltoztatja, tudjuk-e fejleszteni, meg tudjuk-e csináltatni vele ugyanazt magasabb szinten?

Két témát juttat az eszünkbe a technika, ha meg akarjuk becsülni, hogy egy játékos képes-e fejlődni. Az egyik a fizikai korlátok, vagy extrák és az egészségügyi korlátok, amelyek befolyásolják a végrehajtás befejezési színvonalát. A dobás egy jó példa erre; ha rossz a koordináció, sokkal több idő kell hozzá, hogy valaki jó dobóvá váljon. Mereven mozgó vállízülettel soha nem fog ugyanúgy dobni a játékos, mint az akinek laza a válla. Hasonló a helyzet a túlzottan izmos felsőtestű, vállú játékossal, akinek nincs megfelelő képe a helyes dobó mozdulatról.

Nagy szerepe van a technikák tanulásában és végrehajtásában a koordinációnak, erőnek, gyorsaságnak, hajlékonyságnak.

A másik a motoros képességek tanulási modellje. Néhány játékos egy pillanat alatt megtanul technikákat, míg nagyon sok játékosnak újra és újra gyakorolni kell, míg elkezdik használni a technikát, ha egyáltalán használják. Emlékszem egy csoporttársamra, a Testnevelési Egyetemről, aki egy lendületi elem bemutatása után, fejben megpróbálta végrehajtani, aztán odament a korláthoz és megcsinálta. Nekem napokra volt szükség ehhez, pedig nem voltam a legtehetségtelenebb hallgató. 

Abban egyetérthetünk, hogy

□ a technikai elemek tanulhatóak és általában jó színvonalon.

□ A technika tanulását nem lehet elég korán kezdeni. A fizikai és mentális edzéseket idősebb korosztályban kell kezdeni.

□ Megpróbálunk beépíteni a mozgásokba automatizmusokat, egyszerű összetett technikákat. A játékosok nem képesek a labdavezetés, átadás, dobás mechanikájára gondolni a játék közben, csak csinálniuk kell. Ilyen az autóvezetés.

A tehetségkutatónak érdekes tudni, honnan jött a játékos,  melyik országból, klubból, kik voltak eddigi edzői. A kosárlabda kultúrák, filozófiák és stílusok nagy hatással vannak a játékos technikájára és tanulási képességére.

A korábbi jugoszláv országok sokkal több időt fordítottak az igazi alapok, lábmunkák, dobómozdulatok tanítására

mint a Nyugat-európai országok. Ők az átadásokat hangsúlyozták jobban, mint az amerikai kosáriskolákban.

A litván kosárlabdázásban az edzés egy vallás, amikor órákon keresztül fejlesztik a technikát. Nálunk sajnos ezek a dolgok ismeretlenek, ahogyan idősödnek a játékosok. 

Tehát, a technika színvonala tanítható és ez az, ahol a jó edzősködés kezdődik, mellyel együtt jár a vágy, hogy hatékonyan töltsük el az időt a fiatal játékosokkal.